8.fejezet -És a titokra fény derül- számomra

-Alice akkor jössz velem vadászni. -ordította Emmett , és ezzel sikeresen fel is kellett álmaimból. -Csshh , Bella alszik!-mondta Edward, és ahogy a nevemet ejtette ki éreztem hangjába az elcsuklást. Ezen kicsit el is mosolyodtam. De minek is mennek vadászni hajnalba? És Alice mért nem itt van velem? Na de mindegy. Fel keltem halkan az ágyból, és az ajtóhoz lopakodtam. Majd füleltem. -Remélem lesz egy két puma, vagy maci! Már úgy bele mélyeszteném a fogaimat egy kis friss húsba.  -nevette Emmett.  Ez meg mit jelenthet? -Jaj ne játszd itt a nagy menő vámpírt.-vámpírt? Ezek meg miről beszélnek.-Edward! Bella most tudta meg!-mondta Alice kissé ijed hangon.Én meg csak gyorsan meg  próbáltam visszamenni az ágyba, de addigra kinyílt az ajtó, és Edward alakját láttam a fénybe. -Bella hallottad?-kérdezte lágy hangon.Én meg persze csak bólogattam, mint egy kutya. -Igen.-mondtam végül, de magam se tudom, hogy tudtam megszólalni. -És félsz?-legszívesebben azt mondtam volna igen, de aztán összeraktam a képet, és rájöttem, nem. Edward jelenléte nyugtat, vagy csak becsavarodtam? -Nem. Tőled meg pláne nem.
-Akkor gyere ide. -mondta majd kinyújtotta a kezeit felém. Én pedig csak oda léptem, és Ő pedig a karjaiba zárt. Erre vágytam, kiteljesedtem. meg újultam. Még jobban bele bújtam a mellkasába, és beszippantottam isteni illatát. Annyira mámoros, és isteni az illata. Kemény, és hideg, de egyszerre meleg, és puha is volt. Majd fölkapott, és már csak az erdőbe találtam magam, ahol a nap jött föl. -Hűha!-suttogtam.-Tetszik?-kérdezte nagy mosollyal.-Persze nagyon szép!
-Nem, te vagy a szép!-én persze elpirultam. Soha nem mondtak nekem ilyet még, ezért kicsit furán éreztem magam. Majd átrepültünk egy fára. Majd még egyre, és még egyre. De hirtelen egy kis tisztáson találtam magam. Mindenhol színes virágok, és a fű olyan zöld volt, hogy nem tudtam, hogy Forksba van ilyen zöld is. Edward lerakott, és eltűnt, szó szerint. Én meg csak kerestem a szememmel. Majd egy fa alatt meg láttam. -Tudni akarod mért voltam az elején undok veled?-kérdezte komoran.
-Aha.-feleltem kicsit búgón.
-Mert csábítasz! Az illatod, ahogy kinézel, a nézésed, a hangod. -kicsit meg voltam lepődve.
-Én? Téged?
-Olyan vagy mint valami különleges kábítószer, a véred különleges. Az illatod is olyan.
-De hát ezért mért utáltál?
-Azért mert mi csak állatok vérével táplálkozunk, és te miattad ez majdnem megszakadt. Ezért utáltalak, mert ha megharaplak onnantól nincs megoldás.
-Áh értem, szóval hibás vagyok. -feleltem szemlesütve.
-Nem úgy.-majd oda száguldott, és megsimította az arcomat.
-Ki próbálhatok valamit?-kérdezte halkan, de úgy, hogy halljam.
-Igen.-feleltem magabiztosan. Hátra a tarkómhoz nyomta a kezét, és úgy közeledett az arca az enyémhez. Majd hideg ajkai lecsaptak az enyéimre. Majd nyelve be kérőt kért a számba, és ajkaink vad táncba forrtak össze. De hamar vége lett, mert ő hirtelen elszakadt tőlem, és én ott álltam, mint egy kisgyerek akinek a cukorkáját vették el. -Ez sok volt.
-Sajnálom Edward.-feleletem szem lesütve. Szégyelltem magam, de igazából nagyon jó volt a csókja, még mindig az Ő ajkától volt hideg az enyém.
-Nem a te hibád. Nem tehetsz róla, hogy túl erős vagyok.
-Ja, jó neked.
-A másik amit nem tudsz rólam, az, hogy gondolat olvasó vagyok. De a te fejed tabu. Nem látok semmit.
-Ohh,, értem. És a többieknek is van más képességük?-nem is baj, hogy nem lát a fejembe, mert legalább nem tudja, hogy mennyire bele vagyok zúgva.
-Igen, Alice a jövőbe lát, és Jasper pedig hatással van az érzésekre.
-Tehát Alice azért tud mindent, hogy így-meg úgy lesz.
-Igen!-vigyorodott el, de már mellettem állt. Észre se vettem, hogy ide ért hozzám.
-Bella, akármennyire is csábít a véred, én szeretlek és veled akarok lenni. -teljesen meg hökkentem. Velem? Bármilyen szép lányt megkapna, de neki én kellek?
-Remélem te is így érzel?
-Igen!-jelentettem ki határozottan. Majd ismét közelebb lépett, és karjaival átölelte a derekamat, és mellkasára vont. Vagy negyedóráig álltunk úgy, egymásba fonódva. És mióta vagy tizenhét éves?-kérdeztem kissé elmosolyodva.
-Egy ideje! Most vagyok száz kilenc éves. -felelte nevetve.
-Az elég jó. Nagyon fiatalos vagy. -mondtam döbbenten.
-Köszi. Tudod mi soha nem fogunk meghalni. Halhatatlanok vagyunk, csak az pusztít el minket, ha széttépnek és elégetnek minket.
-Ez szörnyű. -feleletem szomorúan.
-Na de most már ideje visszamenni. Már a nap is fel kelt. -majd fel kapott mielőtt egy szót is szólhattam volna. És csak suhantunk az erdőn állt. Már oda is értünk a házhoz, majd el rúgaszkodott és már bent is voltunk Alice szobájába. Le tett, és homlok csókolt amitől és persze pipacs vörös lettem.-Na gyere!-majd meg fogta a kezem, és magával húzott az ajtó felé. -Előbb átöltözök. -Majd bementem a táskámmal a fürdőbe, és készülődni kezdtem